Silverspirit oldala

Perselus elnémult pár percre, majd ismét megszólalt.

- Te vagy az, ugye?

-         Miből gondolod?

-         Túlságosan vágod a témát.

Rika legszívesebben elfordult volna, hogy könnyen nemet mondhasson, de nem bírta megtenni. Hisz még Albus sem tud a dologról. Azonban érezte, hogy férjének mindenkép igazat kell mondania, hisz legalább annak az egy embernek nem hazudhat, akit a legjobban szeret. Így hát mély levegőt vett, és válaszolt.

-         Igen, én. De ezt soha senkinek nem mondhatod el. Ígérd meg!

-         Ígérem – válaszolta Perselus, miközben összeszűkültek szemei. – Ezek szerint Dumbledore se tud róla?

-         Nem, és jobb is lesz, ha így is marad.

-         Ha valóban olyan erős vagy, akkor miért nem vetsz véget ennek az egésznek?

-         Nem tudnám megtenni. Senkit sem tudnék megölni.

-         Ha ezt az öreg tudná, nem engedett volna a közelükbe, inkább elrejtett volna a Roxforban.

-         Amibe bele is haltam volna. Én nem tudok sokáig megmaradni a négy fal közt. Az én otthonom az erdő, és pont ezért van itt a házunk is.

Miközben beszélgettek, Rika egyre laposabbakat pislogott. Perselus magához húzta, és úgy folytatták tovább. A társalgás lassan könnyedebb vizekre evezett, és miközben a férfi egy általa tervezett bájital hatását taglalta, felesége elszunnyadt az ölelésben. Egy intéssel eltüntette kettejük ruháit. Betakarta magukat, majd ő is elaludt.

Mrs. Piton mosollyal az arcán álmodott szépeket, miközben férje karjai gyengéden tartották. Azonban valami hirtelen felébresztette. Elsőre nem tudta mire vélni, de másodszorra már sikerült felfogni. Hermionénak ismét rémálmai voltak. Gyengéden felkeltette férjét, hogy szüksége lesz egy nyugtató főzetre, mire a férfi szíve hevesebben kezdett verni és arcára kiült a félelem. Gyorsan megnyugtatta, hogy valószínűleg a lánynak kell. Kiszállt az ágyból, és benyitott a nevelt lányához. Érezhető volt, hogy varázserő hatására lehűlt a szoba és már a kandallóban sem égett tűz. Hermione az ágyában nyöszörgött, miközben arcán könnycseppek folytak végig. Rika az ágy szélére ült és szólongatni kezdte a lányt, miközben simogatta a hátát. A kócos boszorkány nehezen tért magához, de mikor végre sikerült, keserves sírásban tört ki. Azonnal nevelőanyja vállára borult. A tanárnő varázslattal próbálta megnyugtatni, azonban túlságosan gyenge volt hozzá. Aggódva pislogott az ajtó fele.

Közben Perselus lement a laborba, és legnagyobb meglepetésére Lupint találta ott.

-         Mit művelsz itt ilyen későn?

-         Nem tudtam aludni, így lejöttem egy kicsit dolgozni.

-         Az ég áldjon meg Lupin, varázsló vagy! Vegyél be altató főzetet, vagy varázsold el magad!

Perselus magához vett egy nyugtató főzetet, majd felsétált az emeletre. Mikor beért tanítványa szobájába, őt és a feleségét az ágyon találta. Utóbbin látszott, hogy kissé ideges. Megitatták a lánnyal a főzetet, majd a férfi előbb kiment, hogy nyugodtan válthassanak pár szót. Pár perccel később Hermione már nyugodtan aludt.

A professzorasszony is visszatért a szobájába. Perselus rákérdezett az előbbi idegességére, de ő csak megrázta a fejét, és visszafeküdt az ágyba. Hamar visszaaludt, azonban a Bájital Mesternek már nem jött álom a szemére. Felöltözött, és lement a laborba. Remus már nem volt ott. Elővette mindkét listát, majd a könnyebbek kiválasztotta, és külön pergamenre írta. Mikor végzett, a könnyűt felszegezte a vérfarkas táblájára. Ő maga pedig nekiállt az ellenmérgeknek. Nagyon belemerülhetett a munkába, mivel hírtelen azt vette észre, hogy fentről zajok szűrödnek le. Közben ablakot is nyitnia kellett a mérgező levegő miatt. Szürke köd terjengett a helyiségben, ami tartósan beszívva eléggé káros. Persze ha a halál károsnak nevezhető.

Csak akkor pillantott fel, mikor valaki lerakott mellé egy tányért, rajta szendvicsekkel. Hermione volt az. Perselus első reakciója az volt, hogy gúnyos képet vágott, de aztán rájött, hogy ez már nem válik be a lánynál. Nem maradt más választása, mint közömbös képet vágni.

-         Hogy vagy?

-         Köszönöm, jól.

Mikor úgy nézett ki, hogy a lány nem mozdul, értetlenül ránézett.

-         Szeretnél valamit?

-         Igen. – A kis kócos fülig elpirult zavarában. – Szeretnék elmenni az Abszol útra.

-         Akkor menjetek.

-         Rika azt mondta, hogy ehhez még gyenge, ezért kérjek meg valaki mást. – Hermione már szinte suttogott.

-         Kérd meg Blackéket, hogy kísérjenek el! Vagy ott van Lupin.

-         Elmentek.

Perselusnak lassan kezdett leesni, hogy miért is jött le a leány. Legszívesebben kitágult szemekkel rázta volna meg a fejét, de akkor tutira idiótának tűnt volna. Helyette csak ennyit mondott:

-         Tíz perc.

-         Köszönöm.

Amilyen gyorsan csak lehetett, Hermione feliszkolt az emeletre, és magához vett egy pénzzel teli erszényt. Majd felkapott egy kabátot. Mire leért, nevelőapja már a kandallónál várta. Mielőtt elindultak volna, Rika a kezükbe nyomott egy meglehetősen hosszú bevásárló listát.

Mire mindenki hazaért, az ebéd az étkező asztalon várta őket. Siriusszék azzal a hírrel tértek haza, hogy újév után összeházasodnak, és beköltöznek egy új házba, mivel a Minisztérium végre visszaadta a vagyonát. Unszolásra Remus is bevallotta, hogy újdonság az életében, Nymphadora személyében. Rika azért sajnálta, hogy egyedül lesz a házban, miután megszületnek a babák. Erre a gondolatra akaratlanul végighúzta kezét a növekvő pocakján.

Később Hermione érdeklődött Rikánál, hogy mikor folytatják a tanulást, de a tanárnő nem tudott válaszolni. Megkérte a kíváncsi lányt, hogy várjon pár napot, addig élvezze a szünidőt. Késő délután Albus is megjelent és meghívta a társaságot egy karácsony előtti partira. Perselus megtiltotta feleségének, hogy bármilyen partira is elmenjen, amíg nem lesz jobban, mire volt közöttük egy kis hangos nézeteltérés. Így este, mikor ágyba bújtak, a nő elfordult és magára húzva a takarót, alvást mímelt. Másnap idő előtt átvitte az igazgatóhoz Hermionét, csakhogy Perselus mérgelődhessen egy kicsit. A lány legnagyobb örömére Már Harryék is ott voltak. Mrs. Weasley ragaszkodott hozzá, hogy segítsenek az előkészületekben. Rika, Hermione és Ginny segítettek az asszonynak a konyhában, miközben Dumbledore Harryvel és Ronnal a nagytermet díszítették. Az ikrekre maradt a székek és asztalok begyűjtése, és, hogy egyben maradjon minden a házban, az apjuk velük ment.

Rika főleg csak a széken ülve utasította a pálcájával a tárgyakat, de ez is eléggé lefárasztotta. Mikor kész volt a teljes menü, el akart köszönni mindenkitől, mire Molly felszólította, hogy várjon egy kicsit. Elsietett a konyha irányába, majd egy kosárral tért vissza. Ragaszkodott hozzá, hogy a tanárnő vigye magával, és addig nem is akarta elengedni, míg magával nem cipeli. Átlépve a kandallón furcsa jelenettel találta szemben magát. Perselus a kandalló mellett állt, és kezében szorosan tartotta a pálcáját. Látszott rajta, hogy dühös, és fenyegetve érzi magát az idegen miatt, aki a kanapéjukon ült. Egy fiatalember állt fel az említett bútordarabról és boldogan mosolygott a tanárnőre.

-         Reika! Végre megjöttél!

-         Harald! Hogy kerülsz ide?

-         Gondoltam meglátogatlak.

Boldogan ölelték meg egymást, mire a Bájital Mester egy fél lépést tett előre. Az érkező azonnal elengedte a nőt és ijedt képpel nézett a másikra.

-         Perselus, tedd le nyugodtan a pálcád! Ő itt Harald. Félvér, mint Hermione.

-         Harald, ő pedig a férjem, Perselus Piton.

Az újonnan érkező megnyugodva nyújtott jobb kezet, amit a másik vonakodva és fintorogva fogadott el. A kézfogás után visszafordult Rikához.

-         Ki az a Hermione? És ha jól látom állapotos vagy?

-         Hermione a nevelt lányom, és igen, gyerekeim lesznek. Két kislány.

-         És mi lesz Héliosszal?

-         Az ki? – Perselus azonnal felkapta a fejét az új név hallatán.

-         Ő kérte meg Rika kezét a nyáron.

Megjegyzés: Harald jelentése: merész, fény