6. Fejezet
silverspirit 2008.06.23. 09:31
6. Büdi Babtóban
Heri úgy érezte, mintha valami vakum szippantaná be a
tudatát, a teste pedig nem tudna ellenállni ennek az
ellenállhatatlan erőnek és egyenesen utána zuhanna. Az idő
megszűnt létezni, egy darabig semmit sem látott, majd fehér
fény villant. Először azt hitte, meghalt és mindjárt jönnek az
angyalok, aztán pedig a mennybe jut. De hirtelen meglátott
egy táblát, ami hatalmas nagy volt, és ő a közepe felé
száguldott. A tábla fokozatosan egyre nagyobb lett, betöltötte
az egész látómezejét, és még mindig gyorsan, túlságosan is
gyorsan közeledett hozzá. Heri agyán átfutott a gondolat,
hogy mindjárt bele fog csapódni. Ugyanekkor, a táblát felismerve,
tudatosult benne, hogy ide mindkét irányból behajtani
tilos. Ekkor nagy erővel nekiütközött, majd visszapattant a
tábláról, és egy másik irányba kezdett el szédületes tempóban
száguldani. Néhány pillanatig semmit sem látott, de
egyszercsak tudatosult benne, hogy zuhan.
- Áááááá - ordította Heri, mert úgy érezte, mindjárt fejjel előre
bele fog pottyanni egy pocsolyába.
Sajnos tényleg jól érezte!
Depladurr professzor azonban, aki talpra esett, akár egy
macska, gyorsan felsegítette a földről. Heri hálásan pillantott
rá, és örült, hogy ez csak egy kis sár, nem pedig valami
rosszabb a szájában.
Miközben a testüket körbevevő körök hangos surranások
közepette felfénylettek, majd eltűntek, Dupladurr professzor
nevetni kezdett.
Heri kérdőn pillantott rá.
- Nahát, magam sem hittem volna, hogy ez működni fog! -
hahotázott a professzor.
Heri ezt kissé idegesen vette tudomásul, de nem mutatta.
Inkább az arcát törölgette a köpenyének ujjával, mert a
piszkos lé hideg és undorító volt. Amikor már látott is
valamit, megállapította, hogy egy fenyőerdőben, egy takaros
kis tisztás közepén állnak.
- Na várj csak! - nevetett megint Dupladurr professzor.
Felemelte a pálcáját és kettőt suhintott vele.
Az első suhintástól Heri csupa hab lett, a másodiktól meg
csupa víz.
- De professzor úr! - mondta Heri, ám nem tudta befejezni,
mert az igazgató még egyet varázsolt, amitől Heri tökéletesen
száraz és tiszta lett.
- Köszönöm - hebegte hálásan.
- Szóra sem érdemes fiam! - mondta szerényen Dupladurr
professzor. - Ha akarod, akkor majd adok neked különórákat,
és beavatlak néhány hasznos trükkbe, ami még jól jöhet neked
egyszer.
Heri arca felderült, mint eső után a borult ég.
- Ó, hát ez csodálatos! - lelkendezett a fiú.
- Imádom a szép órákat. A különóra pedig biztosan valami
különleges ritkaság lehet. Már alig várom,
hogy nekem adja az igazgató úr. Igen, szóval rajongok
az órákért! Nagyon megnyugtató, ahogy tiktakkolnak. Főleg a
digitálisakat szeretem, mert azoknak a legszebb a hangjuk. Ha
lenne időm rá, talán gyűjteném is őket. Csak a ka-kukkos
órától félek egy kicsit, mert olyan váratlanul tudnak előjönni a
madarak a fészkükből. Jut eszembe, az igazgató bácsi szerint
mit eszik a kakukk az órában?
- Félreértettél, fiam! - simogatta meg a fejét Dupladurr
professzor.
- A különóra az valami egészen más dolog.
Igazából nem időmérésre szolgál, hanem oktatási célzatú
tevékenység.
Az pedig, hogy mit eszik a kakukk az órában a
világegyetemnek akkora nagy rejtélye, hogy nem is érdemes
foglalkozni vele, hiszen úgy sem lehet soha megoldani.
De ha kíváncsi vagy az én véleményemre, szerintem sem
mit, csak éhezik, közben pedig várja, hogy kikakukkolhasson.
Heri elszégyellte magát, amikor rájött, hogy Dupladurr
professzorhoz képest még milyen kisfiú is ő egyelőre.
- Ne keseredj el azért Heri, mert idióta vagy! - bíztatta
Dupladurr. - Én a te korodban például még lány voltam, ami
ennél is sokkal rosz-szabb állapot.
- Nahát! - mondta döbbenten Heri. - Tényleg lánynak tetszett
lenni az én koromban?
- Á, dehogy, csak ugrattalak! - nevetgélt Dupladurr professzor
a pompás tréfán.
Heri is nevetett, mert elképzelte, milyen furán nézhetett volna
ki Dupladurr professzor, ha tényleg kislány lett volna
akkoriban. Lelki szemei előtt felrémlett egy kislány ruhába
bújtatott tini-Dupladurr.
Heri éktelenül röhögni kezdett, mert annyira vicces volt a
nagy, hosszú, fehér szakállával és a két kis huncut copfjával
együtt, amit elképzelt hozzá.
- Szerintem is! Annyira vicces, hogy mindjárt halálra
kacarászom magamat - hahotázott Dupladurr, aki
gondolatolvasó volt.
- Állatira humoros látvány, ugye?
Amikor abbahagyták a hahotázást, Heri megkérdezte:
- Professzor úr, mi volt ez a fura varázslat, amivel utaztunk?
Mik voltak ezek a körök? És az a fény?
- A varázseszköz neve: Fából Vaskarika.
Én magam találtam ki. A működési elve hasonló más, egyéb
teleportációs eszközökhöz, de működése közben teljes
egészében kiküszöbölhető annak veszélye, hogy ismét egy
budiba érkezz meg vele.
Bizonyára észrevetted, hogy a szerkezet úgy működik, hogy
lentről felfelé röpít, majd fentről lefelé mozgat, nem úgy, mint
például a Tom-por, amikor is hatalmas, nagyerejű fenékberúgó
erő hatására indulsz útnak, eltűnsz a téridőben, de
végül lentről felfelé mozogva bukkansz elő egy nem túl
gusztusos helyen, ami még akkor sem éppen az, ha netán nem
használja senki.
Heri teljesen egyetértett, éppen ezért bólogatott.
- Örülök, hogy tetszik neked ez a Fából Vaskarika - mondta
elégedetten Dupladurr profeszszor.
Legközelebb Féregjáraton fogunk utazni.
De most ezt nem tudjuk kipróbálni, mert a férgeket
az irodámban felejtettem a fiókomban.
Heri megint áhítattal bámulhatott, de Dupladurr professzor
megveregette a vállát.
- Hidd el fiam, nem nagy ügy ez a mágia. Van néhány
alapvető varázslat, néhány alapelv, de mindegyik
pofonegyszerű. Nyugodtan állíthatom, egyesek túlbonyolítják
az egészet. Alapvetően minden nagyon egyszerű ezen a
világon. Ha megtanulod a legfontosabb szabályt, hogy soha
ne árts másoknak, a varázserőddel pedig az életet támogasd,
és a jó ügyét szolgáld, akkor aztán szabadon kalandozhatsz, a
mágia mindig segíteni fog. Ha azonban valaki csak saját
magára gondol, és közben még az sem tántorítja el egoista
céljaitól, hogy eközben másoknak szenvedést és halált hoz,
akkor bizony elragadhatja őt a Setét Oldal. - Dupladurr
professzor hirtelen Dark Faterré változott, és hangosan,
szörcsögve kezdett el lélegezni.
- Gyere Lüke, állj át hozzám! Én majd móres re tanítalak, és
levágom a kezedet!
Még mielőtt Heri megrettent volna, Dupladurr visszaváltozott
igazgatóvá, és megint kacarászott egyet.
- Voltmárvoltot is elragadta a Setét Oldal? - kérdezte Heri, aki
ismerte ugyan a Sört Wárszt,
de soha nem vágyott rá, hogy élőben hallja a főgonosz
nehézlégzését.
- Nem tudom... - felelte Dupladurr professzor.
- Szeretném hinni, hogy senki sem született eleve rossznak,
velejéig gonosznak. Szeretném hinni, hogy minden kis
csecsemő eredendően jó és tiszta lélek, akit legfeljebb csak a
felnőttek gonoszsága tehet rosszá.
Hiszem, hogy rossz, sötét, nincs is igazából, hogy a sötétség
csak a fény hiánya, amikor az ember lelkében csak azért nem
loboghat a szeretet lángja, mert belül hideg van, méghozzá
azért, mert nincs szeretet. A sötétség csak egy hiányállapot.
A fény hiánya. Ha fény van, ha szeretet van, akkor a sötétség
magától megszűnik.
- Ezek nagyon szép gondolatok, igazgató úr!
- lelkesedett Heri. - De ha ez így van, akkor Voltmárvolt miért
lett ilyen gonosz?
- Sajnos azt hiszem, ilyenné tette őt az írói fantázia.
Valójában állati jó fej ő is, öt gyereke van, három felesége,
hobbija a papírszalvéta gyűjtés és a kötögetés. Ezen kívül
minden évben vagyonának felét felajánlja a szegény bankárok
segélyezésére, és szinte minden héten ötször vért is ad, hogy
segíteni tudjon az éhező vámpírokon.
Vegetáriánus, mert nem akarja bántani az állatokat. Sőt,
növényeket sem eszik, mert azokat is annyira szereti, hogy ha
egyet is megenne közülük, azonnal meghalna attól a mérhetetlen
nagy fájdalomtól, amit az okozna neki, hogy egy védtelen
és ártatlan élőlényt, amely épp úgy Isten
teremtménye, ahogy minden élő ezen a világon, ő
szenderítene jobblétre. Ezért csak gyümölcsöket fogyaszt és
tejet iszik, mert azt állítja, életének fenntartása csakis így,
ezen jámbor körülmények közepette lehetséges, hiszen emiatt
nem kell semmi élőnek meghalnia.
Hiszen a gyömölcsöt a növény, a tejet a tehén úgy adja neki
oda, hogy nem kell ezért magát a teremtményt elpusztítania.
Bár az Éhező Bocik Tej szövetsége és a Soha Ki Nem Keit
Növények Magalapítványa azt állítja, hogy egy nagy frászt
van ez így. Na mindegy...
Tegnap együtt teáztam vele a forgatási szünetben, úgyhogy
nyugodtan mondhatom, remek fickó. Kiváló humora van, és
olvasott, művelt ember, aki angolul, amerikaiul sőt ausztrál
nyelven is remekül beszél, de még az új-zélandival is boldogul
egy kicsit.
- Nem is gondoltam volna! - hitetlenkedett Heri.
- Egyébként igen sikeres színész, játszott már több híres
filmben is - bólogatott Dupladurr. -Bár most egynek sem jut
eszembe a címe...
Amikor ezt a témát is kitárgyalták, Dupladurr professzor
feltette a kérdést:
- Fogadjunk, hogy fogalmad sincs róla, hogy miért jöttünk
ide?
Heri bólintott.
- Ez egy nagyon különleges hely. Vagyis ez még nem az, de
ha most szépen átsétálunk a másik jelenetbe, akkor te is
rögvest megláthatod.
Igen, így, nagyon jó, látom a rendező bácsi is integet,
és már nem fogdossa az asszisztens néni fenekét, igen,
köszönöm, hogy abbahagyta a gyerek előtt, hogy minden
rendben.
- De hát mi ez a hely? - kérdezte Heri, aki már komolyan
érdeklődött a nemiség iránt, de Dupladurr professzor erőnek
erejével úgy irányította figyelmét, hogy inkább ne azt az
erkölcstelen embert meg a macáját bámulja szájtátva.
- Ó, Heri, ez egy nagyon különleges hely. Olyan messze esik
mindentől, hogy az ember már azt sem hallja, hogyan puffan.
Látod amott azt a csillogást, azt a szép fényességet a felhők
között? - mutatott göcsörtös ujjával az égre a professzor.
Heri látta, mert jó volt a szemüvege.
- Mi az ott? - kérdezte megbabonázva.
Hatalmas, nagy, csillogó valami emelkedett ki
a földből, amely valóban olyan magas volt, hogy jócskán a
felhők fölé nyúlt, de még ott sem lehetett látni a tetejét.
- Az ott nem más, mint a mesebeli üveghegy. Mi most már
azon is túl vagyunk!
- Hű!- kapaszkodott meg Heri a zsebében halkan pulzáló
Szent Ebonitrúdban, amit varázspálca gyanánt forgatott
mostanság.
- Soha nem hittem volna, hogy tényleg ilyen messze is van
valami.
Azt hittem eddig, hogy ilyen csak a mesében létezik.
- Látod amott azt a kis állatot? - kérdezte Dupladurr
professzor.
Heri odanézett.
- Hű! - mondta teljes átéléssel, amiért ezenúl magasabb gázsit
is kapott.
- Csak nem egy kurtafarkú kismalac az ott?
- De bizony, hogy az! - nevetett Dupladurr professzor.
- És hogy kerül ide? - kérdezte Heri áhítattal.
- Itt tenyészik - ismerte el Dupladurr professzor.
- Atya ég! Akkor mi most elképzelhetetlenül messzire
vagyunk mindentől! - esett le hirtelen Herinek.
- így van, fiam! Nagyon messze vagyunk mindentől és
mindenkitől.
|