Silverspirit oldala

6. Büdi Babtóban

Heri úgy érezte, mintha valami vakum szippantaná be a

tudatát, a teste pedig nem tudna ellenállni ennek az

ellenállhatatlan erőnek és egyenesen utána zuhanna. Az idő

megszűnt létezni, egy darabig semmit sem látott, majd fehér

fény villant. Először azt hitte, meghalt és mindjárt jönnek az

angyalok, aztán pedig a mennybe jut. De hirtelen meglátott

egy táblát, ami hatalmas nagy volt, és ő a közepe felé

száguldott. A tábla fokozatosan egyre nagyobb lett, betöltötte

az egész látómezejét, és még mindig gyorsan, túlságosan is

gyorsan közeledett hozzá. Heri agyán átfutott a gondolat,

hogy mindjárt bele fog csapódni. Ugyanekkor, a táblát felismerve,

tudatosult benne, hogy ide mindkét irányból behajtani

tilos. Ekkor nagy erővel nekiütközött, majd visszapattant a

tábláról, és egy másik irányba kezdett el szédületes tempóban

száguldani. Néhány pillanatig semmit sem látott, de

egyszercsak tudatosult benne, hogy zuhan.

- Áááááá - ordította Heri, mert úgy érezte, mindjárt fejjel előre

bele fog pottyanni egy pocsolyába.

Sajnos tényleg jól érezte!

Depladurr professzor azonban, aki talpra esett, akár egy

macska, gyorsan felsegítette a földről. Heri hálásan pillantott

rá, és örült, hogy ez csak egy kis sár, nem pedig valami

rosszabb a szájában.

közepette felfénylettek, majd eltűntek, Dupladurr professzor

nevetni kezdett.

Heri kérdőn pillantott rá.

- Nahát, magam sem hittem volna, hogy ez működni fog! -

hahotázott a professzor.

Heri ezt kissé idegesen vette tudomásul, de nem mutatta.

Inkább az arcát törölgette a köpenyének ujjával, mert a

piszkos lé hideg és undorító volt. Amikor már látott is

valamit, megállapította, hogy egy fenyőerdőben, egy takaros

kis tisztás közepén állnak.

- Na várj csak! - nevetett megint Dupladurr professzor.

Felemelte a pálcáját és kettőt suhintott vele.

Az első suhintástól Heri csupa hab lett, a másodiktól meg

csupa víz.

- De professzor úr! - mondta Heri, ám nem tudta befejezni,

mert az igazgató még egyet varázsolt, amitől Heri tökéletesen

száraz és tiszta lett.

- Köszönöm - hebegte hálásan.

- Szóra sem érdemes fiam! - mondta szerényen Dupladurr

professzor. - Ha akarod, akkor majd adok neked különórákat,

és beavatlak néhány hasznos trükkbe, ami még jól jöhet neked

egyszer.

Heri arca felderült, mint eső után a borult ég.

- Ó, hát ez csodálatos! - lelkendezett a fiú.

- Imádom a szép órákat. A különóra pedig biztosan valami

különleges ritkaság lehet. Már alig várom,

az órákért! Nagyon megnyugtató, ahogy tiktakkolnak. Főleg a

digitálisakat szeretem, mert azoknak a legszebb a hangjuk. Ha

lenne időm rá, talán gyűjteném is őket. Csak a ka-kukkos

órától félek egy kicsit, mert olyan váratlanul tudnak előjönni a

madarak a fészkükből. Jut eszembe, az igazgató bácsi szerint

mit eszik a kakukk az órában?

- Félreértettél, fiam! - simogatta meg a fejét Dupladurr

professzor.

- A különóra az valami egészen más dolog.

Igazából nem időmérésre szolgál, hanem oktatási célzatú

tevékenység.

Az pedig, hogy mit eszik a kakukk az órában a

világegyetemnek akkora nagy rejtélye, hogy nem is érdemes

foglalkozni vele, hiszen úgy sem lehet soha megoldani.

De ha kíváncsi vagy az én véleményemre, szerintem sem

mit, csak éhezik, közben pedig várja, hogy kikakukkolhasson.

Heri elszégyellte magát, amikor rájött, hogy Dupladurr

professzorhoz képest még milyen kisfiú is ő egyelőre.

- Ne keseredj el azért Heri, mert idióta vagy! - bíztatta

Dupladurr. - Én a te korodban például még lány voltam, ami

ennél is sokkal rosz-szabb állapot.

- Nahát! - mondta döbbenten Heri. - Tényleg lánynak tetszett

lenni az én koromban?

- Á, dehogy, csak ugrattalak! - nevetgélt Dupladurr professzor

a pompás tréfán.

ki Dupladurr professzor, ha tényleg kislány lett volna

akkoriban. Lelki szemei előtt felrémlett egy kislány ruhába

bújtatott tini-Dupladurr.

Heri éktelenül röhögni kezdett, mert annyira vicces volt a

nagy, hosszú, fehér szakállával és a két kis huncut copfjával

együtt, amit elképzelt hozzá.

- Szerintem is! Annyira vicces, hogy mindjárt halálra

kacarászom magamat - hahotázott Dupladurr, aki

gondolatolvasó volt.

- Állatira humoros látvány, ugye?

Amikor abbahagyták a hahotázást, Heri megkérdezte:

- Professzor úr, mi volt ez a fura varázslat, amivel utaztunk?

Mik voltak ezek a körök? És az a fény?

- A varázseszköz neve: Fából Vaskarika.

Én magam találtam ki. A működési elve hasonló más, egyéb

teleportációs eszközökhöz, de működése közben teljes

egészében kiküszöbölhető annak veszélye, hogy ismét egy

budiba érkezz meg vele.

Bizonyára észrevetted, hogy a szerkezet úgy működik, hogy

lentről felfelé röpít, majd fentről lefelé mozgat, nem úgy, mint

például a Tom-por, amikor is hatalmas, nagyerejű fenékberúgó

erő hatására indulsz útnak, eltűnsz a téridőben, de

végül lentről felfelé mozogva bukkansz elő egy nem túl

gusztusos helyen, ami még akkor sem éppen az, ha netán nem

használja senki.

- Örülök, hogy tetszik neked ez a Fából Vaskarika - mondta

elégedetten Dupladurr profeszszor.

Legközelebb Féregjáraton fogunk utazni.

De most ezt nem tudjuk kipróbálni, mert a férgeket

az irodámban felejtettem a fiókomban.

Heri megint áhítattal bámulhatott, de Dupladurr professzor

megveregette a vállát.

- Hidd el fiam, nem nagy ügy ez a mágia. Van néhány

alapvető varázslat, néhány alapelv, de mindegyik

pofonegyszerű. Nyugodtan állíthatom, egyesek túlbonyolítják

az egészet. Alapvetően minden nagyon egyszerű ezen a

világon. Ha megtanulod a legfontosabb szabályt, hogy soha

ne árts másoknak, a varázserőddel pedig az életet támogasd,

és a jó ügyét szolgáld, akkor aztán szabadon kalandozhatsz, a

mágia mindig segíteni fog. Ha azonban valaki csak saját

magára gondol, és közben még az sem tántorítja el egoista

céljaitól, hogy eközben másoknak szenvedést és halált hoz,

akkor bizony elragadhatja őt a Setét Oldal. - Dupladurr

professzor hirtelen Dark Faterré változott, és hangosan,

szörcsögve kezdett el lélegezni.

- Gyere Lüke, állj át hozzám! Én majd móres re tanítalak, és

levágom a kezedet!

Még mielőtt Heri megrettent volna, Dupladurr visszaváltozott

igazgatóvá, és megint kacarászott egyet.

- Voltmárvoltot is elragadta a Setét Oldal? - kérdezte Heri, aki

ismerte ugyan a Sört Wárszt,

nehézlégzését.

- Nem tudom... - felelte Dupladurr professzor.

- Szeretném hinni, hogy senki sem született eleve rossznak,

velejéig gonosznak. Szeretném hinni, hogy minden kis

csecsemő eredendően jó és tiszta lélek, akit legfeljebb csak a

felnőttek gonoszsága tehet rosszá.

Hiszem, hogy rossz, sötét, nincs is igazából, hogy a sötétség

csak a fény hiánya, amikor az ember lelkében csak azért nem

loboghat a szeretet lángja, mert belül hideg van, méghozzá

azért, mert nincs szeretet. A sötétség csak egy hiányállapot.

A fény hiánya. Ha fény van, ha szeretet van, akkor a sötétség

magától megszűnik.

- Ezek nagyon szép gondolatok, igazgató úr!

- lelkesedett Heri. - De ha ez így van, akkor Voltmárvolt miért

lett ilyen gonosz?

- Sajnos azt hiszem, ilyenné tette őt az írói fantázia.

Valójában állati jó fej ő is, öt gyereke van, három felesége,

hobbija a papírszalvéta gyűjtés és a kötögetés. Ezen kívül

minden évben vagyonának felét felajánlja a szegény bankárok

segélyezésére, és szinte minden héten ötször vért is ad, hogy

segíteni tudjon az éhező vámpírokon.

Vegetáriánus, mert nem akarja bántani az állatokat. Sőt,

növényeket sem eszik, mert azokat is annyira szereti, hogy ha

egyet is megenne közülük, azonnal meghalna attól a mérhetetlen

nagy fájdalomtól, amit az okozna neki, hogy egy védtelen

és ártatlan élőlényt, amely épp úgy Isten

szenderítene jobblétre. Ezért csak gyümölcsöket fogyaszt és

tejet iszik, mert azt állítja, életének fenntartása csakis így,

ezen jámbor körülmények közepette lehetséges, hiszen emiatt

nem kell semmi élőnek meghalnia.

Hiszen a gyömölcsöt a növény, a tejet a tehén úgy adja neki

oda, hogy nem kell ezért magát a teremtményt elpusztítania.

Bár az Éhező Bocik Tej szövetsége és a Soha Ki Nem Keit

Növények Magalapítványa azt állítja, hogy egy nagy frászt

van ez így. Na mindegy...

Tegnap együtt teáztam vele a forgatási szünetben, úgyhogy

nyugodtan mondhatom, remek fickó. Kiváló humora van, és

olvasott, művelt ember, aki angolul, amerikaiul sőt ausztrál

nyelven is remekül beszél, de még az új-zélandival is boldogul

egy kicsit.

- Nem is gondoltam volna! - hitetlenkedett Heri.

- Egyébként igen sikeres színész, játszott már több híres

filmben is - bólogatott Dupladurr. -Bár most egynek sem jut

eszembe a címe...

Amikor ezt a témát is kitárgyalták, Dupladurr professzor

feltette a kérdést:

- Fogadjunk, hogy fogalmad sincs róla, hogy miért jöttünk

ide?

Heri bólintott.

- Ez egy nagyon különleges hely. Vagyis ez még nem az, de

ha most szépen átsétálunk a másik jelenetbe, akkor te is

rögvest megláthatod.

Igen, így, nagyon jó, látom a rendező bácsi is integet,

köszönöm, hogy abbahagyta a gyerek előtt, hogy minden

rendben.

- De hát mi ez a hely? - kérdezte Heri, aki már komolyan

érdeklődött a nemiség iránt, de Dupladurr professzor erőnek

erejével úgy irányította figyelmét, hogy inkább ne azt az

erkölcstelen embert meg a macáját bámulja szájtátva.

- Ó, Heri, ez egy nagyon különleges hely. Olyan messze esik

mindentől, hogy az ember már azt sem hallja, hogyan puffan.

Látod amott azt a csillogást, azt a szép fényességet a felhők

között? - mutatott göcsörtös ujjával az égre a professzor.

Heri látta, mert jó volt a szemüvege.

- Mi az ott? - kérdezte megbabonázva.

Hatalmas, nagy, csillogó valami emelkedett ki

a földből, amely valóban olyan magas volt, hogy jócskán a

felhők fölé nyúlt, de még ott sem lehetett látni a tetejét.

- Az ott nem más, mint a mesebeli üveghegy. Mi most már

azon is túl vagyunk!

- Hű!- kapaszkodott meg Heri a zsebében halkan pulzáló

Szent Ebonitrúdban, amit varázspálca gyanánt forgatott

mostanság.

- Soha nem hittem volna, hogy tényleg ilyen messze is van

valami.

Azt hittem eddig, hogy ilyen csak a mesében létezik.

- Látod amott azt a kis állatot? - kérdezte Dupladurr

professzor.

Heri odanézett.

- Hű! - mondta teljes átéléssel, amiért ezenúl magasabb gázsit

is kapott.

- Csak nem egy kurtafarkú kismalac az ott?

- De bizony, hogy az! - nevetett Dupladurr professzor.

- És hogy kerül ide? - kérdezte Heri áhítattal.

- Itt tenyészik - ismerte el Dupladurr professzor.

- Atya ég! Akkor mi most elképzelhetetlenül messzire

vagyunk mindentől! - esett le hirtelen Herinek.

- így van, fiam! Nagyon messze vagyunk mindentől és

mindenkitől.