|
39. Fejezet
Dumbledore választott manójának nem kellett sokat keresgélnie. Hamar megtalálta a professzort a saját nappalában, a kanapén heverve. Még a vak is látta, hogy rossz bőrben volt. Fehér bőre most még sápadtabbnak tűnt, és a férfi egész teste verejtékezett a láztól. A manó nem merte megzavarni, inkább azonnal szólt az igazgatónak. Dumbledore az első óra után fel is kereste a javasasszonyt és együtt léptek be a fiatal tanár lakrészébe. A levegő elhasználódott és hideg volt. A boszorkány azonnal vizsgálni kezdte a tanárt, míg az idős mágus begyújtott a kandallóba és kitárta az ablakokat.
- Albus, én igazán nem tudom, hogy mi történt vele, de nagyon rossz bőrben van. Azonnal be kellene szállítani a Szent Mungóba!
- Nem tud rajta segíteni itt?
- Ehhez én kevés vagyok és itt nincs meg minden, amire szükség lenne. Mi történhetett vele?
Ez volt az a pont, amikor már jobbnak látta az igazgató, ha törli a javasasszony emlékeit az elmúlt pár percről. Ismét hivatott egy manót és elküldte Rikáért. A nő szíve egy pillanatra kihagyott mikor meglátta a férfit ilyen állapotban.
- Mi történhetett vele?
- Én nem… a bálról nem együtt jöttünk el és ott láttam utoljára. Ez a ruha… akkor volt rajta…
- Tehát egy napja már itt fekszik. Tudsz segíteni rajta, vagy értesítsem a Szent Mungót?
- Megteszek mindent, amit tudok, de… Jó! Helyettesítés kellene a következő órára.
- Máris elintézem és a következő szünetben visszajövök. Ha valami kell, csak szólj nyugodtan!
Rika egyedül maradt az eszméletlen férfi mellett, és teljesen kétségbe volt esve, hogy mégis mi történhetett. A férfi mellé térdelt és egyik kezét lassan elhúzta felette. Összeszorult a szíve mikor megértette, hogy mi történt. Perselust hosszan kínozták a cruciatus-szal. Na de hát mégis mikor? És a legfontosabb, hogy miért?
Mrs. Piton egy percre lehunyta a szemét, hogy összeszedhesse a gondolatait és kiüríthesse az elméjét. Lassan a másik fölé helyezte ezúttal mindkét kezét, amikből ezüstös kékes fény kezdett előtörni. Varázslatok keveréke volt, hogy ne csak a lázát csillapítsa az izmoknak, hanem a görcsöt és merevséget is oldja. Emellett egy kis plusz energia is áramlott a férfi felé, hogy jobban bírja a teste a terhelést, hisz most elég gyenge volt. Perselus még álmában is összeszorította a fogait a fájdalomtól, csak nehogy egy hang is elhagyja a száját, ami bizonyítaná, hogy fájdalmai vannak és szenved.
Már hosszú percek teltek el, és a férfi még mindig nem tért magához. Rika egyre kétségbeesettebb lett. Perselus halántékán egy izzadságcsepp indult útnak a bőrén, majd eltűnt a hajszálai között. Majd egy újabb csepp jelent meg a bőrén. Aztán még egy és még egy. Végül teljesen kiizzadta magából a lázat, ami az izmok görcseinek eredménye volt. Viszont a tanár még mindig nem tért magához. A tanárnő nem tehetett mást, minthogy megszárította az izzadságtól teljesen átázott ruhákat, és tisztító bűbájt bocsásson rá. Végül belebegtette a hálóba, hogy kényelmesebben tudjon pihenni. Leült az ágy szélére és várt. Közben a férfi arcvonásai megenyhültek, hisz már nem gyötörte őt a lázas fájdalom. Most nyugodtan pihent, azonban az a bizonyos „híres” maszk még mindig fent volt, még álmában is.
Az álom is csak Téged rajzol fel,
Pár vonal, karc, álmommal felel,
Mint ablak porába húzott kusza ábra:
Kileshetsz általa a fényes napvilágra.
Így képzelheted a kinti világot,
Százszínű szívárványt, fekete virágot,
Kavargó lelkednek édes kínjait,
Mik élővé festik buja, vad vágyaid.
Bolondos táncot járnak apró, zöld najádok,
Elménkbe feslett képet villantó tündérlányok,
Vágyaink lámpását gyújtják meg nevetve,
Lobbantva minket is, színes szerelemre.
És nem lessük már, hogy nappal van, vagy éjjel,
Eltelve egymással, szerelemmel, kéjjel.
Kit érdekel, hogy álom, vagy valóság?
Csak jó, hogy a miénk, e kábult, szép boldogság.
Az idő mintha hirtelen felgyorsult volna, mégis olyan lassan vánszorgott. Mikor Albus benézett a hálóba, látta, hogy az alig húsznak tűnő fairy aggodalommal telve fogja annak az eszméletlen férfinek a kezét, akitől szinte mindenki elfordult. Az élet kegyetlen volt vele, azonban a sors kárpótolta, hisz egy ilyen nőt kapott maga mellé társnak. Ezért irigyelte is Dumbledore. Halkan kihátrált, és becsukta maga mögött az ajtót.
Délután az eső is eleredt és a menydörgés ereje hangzavart okozott az ódon kastélyban. Az ember már várta, hogy mikor vágódik ki az egyik ablakból az apró darabokra törő üveg. Azonban Rikának a külvilágból semmi sem jutott el a tudatáig. Egyre csak a férje arcát nézte, hogy mikor nyitja ki a szemét, miközben az egyik kézfejét tartotta a két keze között. Szidta magát, amiért csak úgy, egy szó nélkül eljött a bálról, azonban az az őrült boszorkány annyira felhúzta…. Ő pedig jobbnak látta, ha inkább elmegy, mielőtt valami ostobaságot csinál, és elárulja magát.
Lassan besötétedett, majd a következő „pillanatban” a nagy óra, amely a nappaliban állt, elütötte az éjfélt. Egész nap nem evett és már fáradt volt, de nem tudta otthagyni a férfit. Kissé hátradőlt, miközben elsimította a másik haját. Lassan elnyomta az álom, de még közben sem engedte el a kezét és akaratlanul is energiát adott át.
Álma zavaros volt és rémképekkel teli. Látta Perselus és a lányai sírját, amint Voldemort ott áll mellettük és jóízűen kacag. A következő pillanatban már rengeteg arctalan holttest között állt, miközben a halálfalók néztek le fentről, mosolyogva. A kép változott és ő Denem előtt térdelt, akinek ott volt a kezében a kristály, amit annyira akart. Hirtelen felragyogott, és Rika érezte, hogy minden erejét magába szívta a kristály. A zöld átok közeledett felé és mikor már majdnem elérte, a kép eltűnt és ő valami sokkal valóságosabbat érzékelt. Átjárt a melegség és a boldogság, majd sokkal nyugodtabb álom következett.
Kora reggel madárcsicsergésre ébredt, azonban valami nem stimmelt, hisz ő nem feküdt el semmilyen ágyon. Még alig sütött be a nap és az óra is elütötte a hatot. Egy kéz gyengéden ölelte, és ő meg sem akart mozdulni, azonban a karja már zsibbadt és a hasa is korgott. Hirtelen eszébe jutott, hogy hol is van és miért. Kissé megemelte a fejét és körülnézett. Perselus félig ülő helyzetben támaszkodott, miközben egyik kezével átkarolta a feleségét, miközben a másikkal…. még mindig fogták egymás kezét. Hosszan nézte a férje arcát, amiről most minden érzelmet leolvashatott.
Különleges érzelmet fedeztem fel,
Hozzá illő szavakat, keresnem kell.
Érzés, mi a szerelemnél fontosabb,
Törődése, ezerszerte gondosabb.
Semmi köze, a testi gyönyörökhöz,
Hozzájutat, értékes örömökhöz.
Viszonzását, még csak nem is várod el,
Azt sem érzed, mindenképpen látnod kell.
Elég, ha csak tudod, hogy boldogan él,
Örömmel vágyódsz, minden gondolatért.
Elég, ha szeretve gondolsz rá,
Azt, hogy gondol-e rád, nem is kérdezed már.
Örülsz, ha bármit adhatsz e személynek,
Azt, hogy megköszönje, soha nem kéred.
A lelkeddel szereted, ez nem vitás,
Ebben a szív, véletlen sem hibás.
Nem akarsz tőle semmit, csak létezzen,
A hűségedben, soha ne kétkedjen,
Tudnia kell, hogy mindig vele maradsz,
Jöhet akárhány tél, bármennyi tavasz.
Ez a szeretet, örök, és időtlen,
Függetlenül él, térben, és időben.
Nem koptatják el, az eltelt évek sem,
Csak erősödik, hogy mindig élhessen.
Nem tudom nevét, ennek az érzésnek,
Határtalan, odaadó féltésnek.
Csak tudom, hogy létezik a lelkemben,
De hiába keresem, sok emberben.
Perselus lélegzet visszafojtva nézte a feleségét. Nem tudta mit mondhatna. Ezúttal nem akarta elszúrni. Hajnalban ébredve maga mellett találta a feleségét és érezte a gyengén áramló energiát. Átgondolta a történteket és elég sok részlet rejtély volt még, de ez volt jelen pillanatban a leglényegtelenebb, ami érdekelte. Vissza akarta kapni a szeretett nőt bármi áron. Ha kell, mindenért bocsánatot kér. Talán még meg is alázkodott volna, ha arra kerülne a sor. Mikor Rika elengedte a kezét, úgy érezte ennyi volt és el fog menni, azonban egy kéz a mellkasára csúszott. Nem kellett semmit megbeszélniük, érezte, hogy kibékültek és most már minden rendben lesz kettejük között, csak kicsit tennie kell érte. Bár még kissé fáradt volt és gyenge, az érzelmek nem hagyták, hogy visszaaludjon. Lassan közelebb hajolt, mintha attól tartana, hogy a másik meggondolja magát, és finoman megérintette ajkával a másik ajkait. Először lágyan és finoman, majd követelőzőbben, de semmiképp sem durván.
Rika belesimult az ölelésbe és boldogan csókolt vissza. Viszont látta a mindig komor férfin, hogy még mindig ki van merülve, ezért kissé elhúzódott és magukra rántotta az ágy végében levő plédet. Perselus hálás volt és hamar el is aludt.
Azonban nem tudtak sokat pihenni, mivel valaki kopogtatott az ajtón. Rika gyorsan kicsúszott az ágyból, hogy ajtót nyithasson. Lucius volt az és Pitonnal akart beszélni. Azonban a nő nem hagyta felébreszteni, és közölte a másikkal, hogy bármit is akar, vele kel beérnie. Malfoy kénytelen volt beérni a tanárnő segítségével, ha nem akarta tovább hallgatni a felesége hisztiét. Ugyanis nem csak a bájitalmestert ütötte ki a hosszas kínzás, hanem azt az őrült boszorkányt is. Már két napja feküdt a Malfoy-kúria egyik szobájában és egyre rosszabbul volt. Azonban őt mégse vihették a Szent Mungóba. A szőke férfi előadta a problémáját, és amíg a tanárnő bement a magánlaborba, addig ő belesett a hálószobájukba. Furcsának tartotta, hogy Piton még most is alszik.
- Már mondtam, hogy Perselus nem ér rá! – Rikát elfutotta a méreg, mikor látta, hogy a halálfaló pimasz módon szaglászik utánuk.
- Rövid volt az éjszaka, mi?
- Semmi közöd hozzá! – Igazán úgy hangzott, mintha a bájital mester mondta volna. – Itt vannak a megfelelő bájitalok, és most menj el!
- Ha mégsem tudna megfelelően kielégíteni és kipróbálnád egy profival is, akkor tudod, hol találsz!
- Undorító féreg!
Azonban Malfoy már gúnyos vigyorral a száján csukta be maga után az ajtót.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
